Pénzbírságot kap a brazil elnök, ha nem visel szájmaszkot nyilvános helyeken
Jair Bolsonaro több politikai rendezvényen sem tartotta be a kötelező előírást.
Jair Bolsonaro több politikai rendezvényen sem tartotta be a kötelező előírást.
Jair Bolsonaro elnök a kezdetektől ellenezte a lezárásokat, a gazdaság érdekeit hangoztatva. Mind ellene, mind pedig mellette tüntettek vasárnap Brazília-szerte.
Idén májusban 829 négyzetkilométer esőerdőt irtottak ki Brazília területén.
Azután tűnt el az adatok nagy része, hogy az elnök egy tábornokot nevezett ki egészségügyi miniszternek.
A koronavírus-járvány újabb gócpontja Latin-Amerika, ahol túlterhelt egészségügyi intézmények mellett populista politikusok is nehezítik a sikeres védekezést. Jair Bolsonaro brazil elnök szinte másolja Donald Trump őrületeit, Mexikóban a drogkartellek osztanak segélyeket.
Nagy az esélye a katasztrófának Sebastiao Salgado, az Unicef jószolgálati nagykövete szerint, és ebben komoly szerepe van Jair Bolsonaro elnöknek.
Bírálta a héten, hogy kinyithatnak az edzőtermek és szépségszalonok, vitatkozott Jair Bolsonaroval.
A hadsereg bevetésével arra reagálnak, hogy idén minden korábbinál nagyobb az erdőirtások mértéke, pedig az erdőtüzek szokásos évszaka még el sem kezdődött.
Bolsonarót többek között korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolják, miközben érthetetlen módon kezeli a koronavírus-járványt.
Az elnök és az egészségügyi tárca vezetője korábban nyílt konfliktusba került.
Jair Bolsonaro szerint a munkanélküliséggel kellene inkább foglalkozni.
Napról napra dönti a rekordokat az új fertőzöttek száma Panamában, Argentínában és Kolumbiában is.
Teljesen normális az amerikai elnök egészségi állapota - közölték napokkal az után, hogy a brazil elnök kommunikációs igazgatójáról kiderült, hogy koronavírusos.
Jair Bolsonaro cáfolja, hogy a koronavírus tesztje pozitív lett volna.
Jair Bolsonaro Olaszországba is hivatalos, de valószínű, hogy oda sem megy.
A Krisztus első megkísértése című brazil produkcióban melegként ábrázolják Jézust.
Jair Bolsonaro szerint DiCaprio nem jó fej, mert pénzt ad az embereknek, hogy felgyújtsák az erdőket.
A rendőrség szerint így akartak több pénzadományt szerezni.
A klímaváltozás tény, az illegális erdőirtásokat büntetni kell, az esőerdők károsítása bűncselekmény - a brazil katolikusok többsége Bolsonaro elnökkel szöges ellentétben gondolkodik a klímakérdésről egy felmérés szerint.